Indiában mutatta be a japán AKAI az első, 3 SIM kezelésére is alkalmas telefonját, mely találóan a „Trio” nevet kapta. Az alapfunkciós készülék érdekessége, hogy mindhárom kártya egyszerre lehet aktív, vagyis akár három különböző GSM szolgáltató hálózatának egyidejű elérést is lehetővé teszi. A 3295 indiai rúpiáért, azaz körülbelül 15 000 forintért piacra kerülő készülék 2 hüvelykes kijelzőt, 1,3 megapixeles kamerát, sztereó Bluetooth modult, FM rádiót, valamint előre telepített játékokat, szervezőt és könyvolvasót is kapott. Pranay Dhabhai, az AKAI indiai részlegének vezetője szerint a Trio tökéletesen tükrözi cége azon törekvését, hogy az ügyfelek a lehető legtöbbet kapják a pénzükért. Egyelőre nem tudni, hogy a jövevény később más régiókban is megjelenik-e, de Indiában több mint 15 000 viszonteladó kínálatában lesz elérhető hamarosan.
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it Egy nonprofit kriptoszervezet új politikai akcióbizottság keretében gyűjt jelentős pénzösszegeket a tagjaitól azért, hogy kriptobarát politikusok kerüljenek fontos pozíciókba az USA-ban. Nem egyedüliként.
it AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
ROG Ally X néven jön az ASUS kézikonzoljának frissítése
ph A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz.
Retro Kocka Kuckó 2024
lo Megint eltelt egy esztendő, ezért mögyünk retrokockulni Vásárhelyre! Gyere velünk gyereknapon!
Új Arc meghajtó a görög mitológia alvilágához
ph A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt.
Multiversus - Így harcol Joker
gp A free-to-pay játék teljes kiadása a hónap végén startol minden platformon.
A Frontier maradt a leggyorsabb szuperszámítógép
ph Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz.
Hamarosan konzolokra is elérhető lesz az Eternal Threads
gp 2022-ben kizárólag PC-re kaptuk meg a játékot, amely a hónap végén újabb platformokra is ellátogat.
Hamarosan érkezik a Philips legolcsóbb OLED tévéje
ph A belépő szintet képviselő OLED759 a Titan OS nevű rendszert használja.