Megtévesztőek voltak a Vodafone mobilnet-reklámjai

Mobilinternet-szolgáltatása 2007-es népszerűsítése során megtévesztette a fogyasztókat a Vodafone Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A távközlési szolgáltató néhány reklámjában nem tájékoztatott arról, hogy kedvezményes áron csak akkor lehet nála internetezni, ha a fogyasztó hűségnyilatkozatot tesz, és elhallgatta azt is, hogy a szolgáltatás nem mindenhol használható. A jogsértés miatt a vállalkozásnak 5 millió forint bírságot kell fizetnie.

A Vodafone 2007. június 1-jén vezette be a piacra a 3G/HSDPA mobilinternet-szolgáltatást, amelynek népszerűsítése érdekében széles körű reklámkampányt indított. A GVH vizsgálata arra jutott, hogy a hirdetésekben több ízben a fogyasztókat megtévesztő információk jelentek meg.

A Vodafone-nak voltak olyan reklámjai, amelyekben például nem szerepelt, hogy a havi 5 ezer forintért reklámozott szolgáltatás csak akkor vehető igénybe, ha az ügyfél kétéves hűségnyilatkozatot ír alá. A versenyhatóság megítélése szerint a hűségnyilatkozat megkövetelése lényeges információ a fogyasztó számára, hiszen a hűségnyilatkozattal megkötött szerződést csak kedvezőtlen feltételekkel mondhatja fel. A hűségnyilatkozat tehát alkalmas a fogyasztó időszakos fogva tartására, mert megnehezíti a szolgáltatók közötti váltást.

A Vodafone hirdetéseiben azt sem mindig közölte a fogyasztókkal, hogy ha a mobilinternetes ügyfél 5 gigabájtnál több adatot tölt le egy hónapban, akkor a szolgáltató jogosult az előfizetést átváltani egy másik tarifacsomagra. A reklámokból nem derült ki minden esetben az sem, hogy a hirdetett szolgáltatás nem vehető igénybe a Vodafone teljes mobilhálózatában, csak azokon a helyeken, ahol van 3G-s lefedettség, miközben volt reklám, amely egyenesen arról tájékoztatott, hogy a szolgáltatás bárhol elérhető.

A fogyasztók megtévesztése miatt a hatóság 5 millió forint bírságot szabott ki a Vodafone-ra. A bírság összegének meghatározásakor enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az ügyfelek a szerződéskötés előtt megismerhették a pontos feltételeket, és hogy a Vodafone elismerte a jogsértést. A távközlési szolgáltató azt is vállalta, hogy a hűségnyilatkozattal kapcsolatos tájékoztatóit átalakítja – áll a GVH közleményében.

Azóta történt

Előzmények